Avagy ami a Sissi filmekből kimaradt

Nyoma sem volt annak a romantikának Erzsébet királyné és Ferenc József (1830-1916) között, mint amit a filmekben láthatunk. Sissi (1837-1898) már egész korai naplóbejegyzései szerint viszolygott a férjétől és rettegés töltötte el, ha csak házastársi „kötelességeire” gondolt. (A naplóbejegyzés a Hofburgban lévő, Sissi Múzeumban található).

A korabeli bulvár szerint Sissi búskomorságban szenvedett, bár oka éppen lett volna a depresszióra. Korán meghalt ugyanis a lánya Zsófia és a fia, a trónörökös Rudolf is öngyilkosságba menekült, anyósával rossz volt a viszonya és házassága sem volt boldog…

Sissi kínosan ügyelt arra, hogy soha ne mosolyogjon, így sokan igazolva látták a búskomorság tényét. A valóság azonban teljesen más volt, hiszen férjétől - annak különféle kalandjai következtében - nemi betegséget kapott. Ferenc Józsefen nem látszódtak a tünetek, de Sissi fogai elfeketedtek vagy kihullottak. Sajnos csak pépeset tudott enni élete végéig. El lehet képzelni mekkora csapás volt ez számára, hiszen ő volt a kor szupermodellje, szépségikonja, a nők példaképe.

Sissi elkövetett mindent annak érdekében, hogy magát mentesítse a számára oly régóta borzasztó kötelességtől. Szabályos castingokat tartott, ahol ő választotta ki férje leendő szeretőit.

Mígnem egyszer egy hivatalos vacsorán, a velük együtt ülő orosz követ az éppen fellépő színésznő kegyeiért küzdött. Erre felfigyelt Ferenc József is és váratlanul haragra gerjedt, amit alig tudott leplezni, hiszen láthatóan neki is tetszett a hölgyemény. Ez a színésznő volt Schratt Katalin (1853-1940).

Több sem kellett Sissinek - átlátva a helyzetet - festetett egy képet Schratt Katalinról, melyet ajándékképpen a férjének adott. Így az ő közbenjárására, ajánlására a színésznő lett Ferenc József szeretője, egészen élete végéig.

Tudta, hogy a Sissi valódi beceneve Lizi volt? A családi levelezésekben is így írta alá a nevét. Viszont olyan díszesen írt, hogy egyszer valaki tévedésből Sisinek olvasta, s ez terjedt el aztán a köztudatban. Nálunk pedig inkább a Sissi vagy Sissy elnevezés vert gyökeret.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala