Tegyünk egy kis időutazást a századokkal ezelőtti Hollandiába, ahol az 1600-as években a családi ünnepségeket, esküvőket előszeretettel rendezték tavasszal, az első virágok megjelenésekor. Ilyenkor elképzelhetetlenül sok, éppen akkor nyíló szépséggel díszítették a helyszínt, ahol szinte mozdulni sem lehetett a virágoktól. De nehogy azt higgyük, hogy csak azért, mert szépen mutattak az illatos kompozíciók!

Az ok elég profán volt: el kellett nyomni a kellemetlen, mosakodás nélküli tél okozta szagokat. Így egymás közelségét könnyebben el tudták viselni. Még egy plusz cselt is bevetettek, hiszen ha tehették az ünnepséget a szabadban bonyolították le.

Mai szemmel nézve furcsának hat, hogy míg a házak tisztaságára viszonylag ügyeltek, addig saját higiéniájukra nem fektettek hangsúlyt.

Tudta, hogy 1581 óta - az Utrechti Unió létrejöttével - létezik a ma Hollandia néven emlegetett államalakulat? Korábban összefoglalóan Németalföld néven illeték ezt a területet, ami nagyobb kiterjedésű volt Hollandiánál, hiszen a mai Belgium és Luxemburg is hozzá tartozott.

Csatlakozzon hozzánk a Vilagszep.hu Facebook oldalán! Plusz videók, információk, fontos tippek, kisfilmek és érdekességek várják az olvasókat, amelyek csak itt találhatóak meg: Vilagszep.hu Facebook oldala